Esze Tamás

Községünk leghíresebb fia törzsökös helyi családban született 1666 körül. Írástudó, életrevaló, okos ember hírében állott, aki igazáért mindig, sokszor még a fejedelem ellenében is szót emelt. Ez az igazságszeretete vitte a XVII. század végén a szegénylegények titkos szervezkedésébe. A hegyaljai felkelés bukása után sókereskedő, majd toborzó Bagossy Pál hajdúezredében, de a gyűjtött néppel országos felkelésre készülve a hegyekbe ment. Az ő tudatos és átgondolt politikája fordította Rákóczi felé a tiszaháti bujdosók figyelmét. Ő vezette a bujdosók harmadik követségét Brezánba, ahol Rákóczi a szerveződő kuruc hadsereg első ezredesévé nevezte ki. Ő hozta Rákóczi kiáltványát és zászlóit, melyeket már 1705. május 21-22-én kibontottak Tarpa, Vári és Beregszász piacán, s ezzel kezdetét vette a tiszaháti felkelés és azzal együtt a Rákóczi-szabadságharc.

   Esze Tamás haláláig a kuruc hadsereg tevékeny főtisztje volt. Rákóczi egyik leghűségesebb embere, a szabadságharc nagy csatáinak részese. Helytállását a fejedelem megbecsülte, 1703. november 20-án felszabadította a jobbágysorból, 1707április 18-án brigadérossá léptette elő, 1708március 24-én pedig nemességet adományozott neki és családjának.

Két kuruc alakulat között támadt konfliktus során vesztette életét a nyitrai táborban 1708. május 27-én, pünkösdkor. A fejedelem vizsgálatot rendelt el halála ügyében, de annak eredményét nem ismerjük.  

   A szabadságharc ugyan elbukott, de a szatmári megegyezéssel részben megvalósult a fejedelem és Esze Tamás álma azzal, hogy Magyarország kedvező feltételekkel tagozódhatott be a Habsburgok új dunai birodalmába és ezzel megnyílt az út a nemzet felemelkedése előtt.

Az alkotó:

Bíró Lajos

1959.10. 09.-én született Csengerben. Általános iskolába Tyukodon járt. Középiskolai tanulmányait, Budapesten a Képző-és Iparművészeti Szakközépiskolában végezte. 1982-1988 között a Magyar Képzőművészeti Főiskola szobrász szakán tanult, mestere Somogyi József.

Köztéri szobrokat, kisplasztikákat és érmeket egyaránt készít. Jelentősek köztéri alkotásai, amelyek, Magyarországon és számos országban megtalálhatóak. Kerényi Jenő-díjas, Szőnyi István ösztöndíjas. Szabolcs-Szatmár-Bereg megye alkotói-díjasa. Príma- Primissima különdíjas.Po Urbe Mátészalka és a város díszpolgára. Magyar Arany Érdemkereszt tulajdonosa. Munkácsy-díjas. Az MMA köztestületi tagja.

„ A művészet számomra olyan közeg, amelyben jól érzem és kitudom fejezni magam. Igyekszem ebben a globális világban értéket felmutatni, ami nem egyszerű, mert az alap emberi értékek kiveszőfélben vannak korunkban. Ez azonban nem keserít el, mert tudom: az ember hosszú távon nem élhet ezen alapértékek nélkül. Valahogy midig érdekelt a köztér. A sors úgy hozta, hogy már a pályám elején kaptam megbízásokat. Kialakult egy viszony szobrász, megrendelő és a közönség között, ami előre vitte a pályámat. Jó érzés, ha az emberek elfogadnak egy szakmailag is megalapozott köztéri alkotást.” ( kultura.hu)

Alkotások Esze Tamásról és a kuruckorról