Kuruckori kalandozás a Történelmi Beregben...


A tartalomhoz

Zászlóbontás

Ünnepélyes Zászlóbontás Tarpa-Mezővári-Beregszász

2009. május 21-22-én ismételve az 1703-as történelmet jelképes zászlóbontással egybekötött toborzásra került sor Tarpán-Mezőváriban-Beregszászon. Az esemény korhű jellegét nyomatékosította a korhű kuruc ruhába öltözött 20 férfi (10 ezredes, 10 hajdú) és a 10 nő. Korhű fegyverek (szablyák, puskák, fokosok, és kiegyenesített kaszák) és a lőcsös szekerek vitték vissza az időben a résztvevőket és a közönséget a XVIII. sz. eleji kor hangulatát hangsúlyozó mezővárosi főtéren.

A rendezvény korhű jelenet előadásával kezdődött a tarpai kurucok előadásában, melynek alapját Bárány Tamás Rákóczi zászlai c. irodalmi műve adta. Az első helyszín a Művelődési Ház parkja volt, ahol a Szalánci (Salánk) erdő jelenítődött meg a részvevők előtt, amikor Esze Tamás megérkezik Rákóczi Ferenc fejedelemtől Brezán várából és hozza magával e dicső fejedelem által adományozott zászlót és kiáltványt (1703. május 20).
A Tarpai eseményre érkező közönséget egész nap egészséges életmóddal kapcsolatos helyi ételkóstoltató várta a művelődési ház udvarán. Ezt követően Református Istentisztelet következett. Ez idő alatt a lőcsös szekerek körbejárták a település utcáit és az Istentisztelet végére beérkeztek a Református templom előtti főtérre (1703. május 21). Itt került sor a második jelenetre a tarpai zászlóbontásra. Az esemény kezdetét hosszú harangszó hirdette. Esze itt is felolvastatta a Brezáni kiáltványt és hadnagyokat is választott. Hadnagyait feleskette a kapott zászlóra díszes ceremónia keretében. Az eseményt kuruc dalok hegedűszava és tárogatómuzsika kísérete. Esze Tamás hadnaggyá avatott Tarpa bírójával kitűzette a polgármesteri hivatal ajtajára a kiáltványt és a zászlót.
Egy rövid pihenő után a szereplők elindultak a "Badalai-határba", hogy őseik által járt utat követve átkeljenek a zöldhatáron elérjenek a második zászlóbontás helyszínére Mezőváriba. Érdeklődő vendégek a szekereket a zöldhatárig kísérték, tanúi legyenek a Trianoni békekötés óta páratlan eseménynek. Másnap Mezőváriban folytatódott a zászlóbontással egybekötött programnyitó ünnepség. A délelőtt folyamán itt is sor került a zászlóbontásra. A délután folyamán Beregszászban koszorúzással tisztelegtünk Esze Tamás és II. Rákóczi Ferenc Fejedelem emlékhelye előtt. Esze Tamás itt is kibontotta a zászlót, majd ünnepi műsort hallhattunk a Beregszászi Nyugdíjasklub énekkarának előadásában.
Történelmi Bereg Népzenei Fesztiválja
2009. június 19-én (péntek) du. 18.00 órai kezdettel Mezőváriban a II. Rákóczi Ferenc Középiskola előtti szabadtéren "Szól a figemadár..." című népzenei estre került sor. A Kárpátalja zenei élete igen sokszínű. A vidék csodálatos természeti adottságai, az itteni emberek sajátos lelkivilága fontos szerepet játszottak az egyedi, sziporkázó zeneművészet kialakulásában. A program keretében a II. Rákóczi Ferenc Középiskola előtti szabadtéren egy zenei est került megrendezésre, ahol különböző népzenét játszó együttesek léptek fel, bemutatkozási lehetőséget adva számukra. A program segítette a helyi zenei kultúra megőrzését.

Fellépő kárpátaljai előadók:

  • Vári Művészeti Iskola Citerazenekara
  • Vári Művészeti Iskola Gyerek - és Felnőtt Népdalkórusa
  • Mezővári II. Rákóczi Ferenc Középiskola Szóló Népdalcsoportja
  • A rendezvényen a hazai népdal együttesi is képviseltetik majd magukat:
  • Bereg Citerazenekar - Tarpa
  • Tarpai Tulipános Nyugdíjas Egyesület Népdalköre - Tarpa
  • Gelénesi Asszonykórus - Gelénes


Meghívók

Az Ünnepélyes Zászlóbontás képei
Diavetítés indítása

Teljes képernyőVisszaPlayTovább

Beharangozó interjúk, videoanyagok:

Ünnepélyes Zászlóbontás Tarpa-Mezővári-Beregszász
MR1 Kossuth Rádió Interjú

Ünnepélyes Zászlóbontás Tarpa-Mezővári-Beregszász
MR1 Kossuth Rádió Interjú Polgármester

Hajo-Rádió

Ünnepélyes Zászlóbontás beharangozója a
Kölcsey TV Vig-kend műsorában

Ünnepélyes Zászlóbontás beharangozója VTV Nyíregyháza

Ünnepélyes Zászlóbontás Tarpa-Mezővári-Beregszász Szalánci erdőjelenet

Ünnepélyes Zászlóbontás Tarpa-Mezővári-Beregszász
Templom előtti jelenet 1. rész

Ünnepélyes Zászlóbontás Tarpa-Mezővári-Beregszász
Templom előtti jelenet 2. rész

Ünnepélyes Zászlóbontás Tarpa-Mezővári-Beregszász Zöldhatár átlépés

Bevezető | I. Munkaértekezlet | 2. Munkaértekezlet | 3. Munkaértekezlet | Eszközbeszerzés | Zászlóbontás | Népzenei fesztivál | Alkotótábor | Történelmi napok | Virtuskodás | Vallási kultúrák | Zárókonferencia | Oldaltérkép | Nyelváltoztatás

Keresés az oldalon

Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenübe