Kuruckori kalandozás a Történelmi Beregben
A projekt az EGT & Norvég Finanszírozási Mechanizmus, valamint a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség megbízásából a Váti Magyar Regionális Fejlesztési és Urbanisztikai Kht. által lebonyolított "Határon átnyúló együttműködések fejlesztése a magyar-ukrán határtérségben" című program keretében valósul meg.
A projekt általános céljai:
A "Kuruckori kalandozás a Történelmi Beregben" című projekt során tervezett tevékenységek:
I. Programindító rendezvény
A jeles kuruc vezér (Esze Tamás) a Rákóczi-szabadságharc kezdetén Tarpán és Mezőváriban is zászlót bontott (1703. május 21.). Kárpátalján a zászlóbontás emlékére a helybéliek minden évben ünnepséget szerveznek. Ezért a program indításának is e neves napot választották a partnerek, amikor ünnepélyes keretek és nagy nyilvánosság előtt először Tarpán bontják ki a zászlót, majd lóháton, lovasszekéren átmennek Mezőváriba és ott a templom előtti téren is újból zászlót bontanak, követve a történelem időkerekeit. Ezen eseményeket Hídvégi Üstös Pál az Élő-Tiszáért rendezett futóprogramja egészíti ki, melynek célja a természetvédelemre és egészséges életmódra való nevelés.
II. Munkaértekezletek szervezése
A rendezvényekkel kapcsolatos teendők pontosítása, feladatok elosztása végett a partnerek 3 alkalommal találkoznak történelmi-irodalmi, vallási-zenei és alkotótáborral kapcsolatos témakörben.
III. Rendezvények
Helyi kultúrára, történelmi eseményekre, népi hagyományokra és gasztronómiára épülő programok szervezése, melyek szakmai előadásokkal illetve gyakorlati bemutatókkal lennének egybekötve.
IV. Zárókonferencia
A program zárásaként, az eredmények és tapasztalatok összegzésére, az elkészült anyagok nyilvánosság számára történő bemutatására a partnerek zárókonferenciát szerveznek.
Letölthető anyagok: