Szervező: Tarpa Nagyközség Önkormányzat
Partner: Mezővári Önkormányzat (Ukrajna)
A program,
rendezvény rövid leírása, ismertetése:
Tarpa községben indul a program, rövid köszöntő és 2 előadás meghallgatása után
ünnepélyes zászlóbontás következik a Tarpa Fő téren, ahol korhű ruhába öltözött
lovasok várják a közönséget, a zászlóbontás után a lovasok és 6 szekér elindul
Mezőváriba, ahol szintén koszorúzás és ünnepélyes zászlóbontás lesz. Itt a kuruc
lovasokhoz csatlakozik az Élő Tiszáért program „Nagykövete“ Hídvégi Üstös Pál,
aki a Tiszai futás keretében aznapra érkezik Mezőváriba. Majd másnap folytatódik
a program a résztvevők lóháton, szekéren, futva, biciklivel (ki hogy szeretné és
bírja) bemennek Beregszászra, ahol Rákóczi Ferenc szobránál újra kibontják
a zászlót, mely egyben egy szimbólum. A zászló bontása a rendezvény indítását és
majd a zászló bevonása a rendezvény zárását jelenti. A felvonulást tárogatózene,
harsonaszó és fuvós zenekar kiséri, a régi tornyokból pedig őrök figyelik
a lovasok vonulását. Így a nyitórendezvény egy látványos történelmi múltra,
sportolásra, természetvédelemre és fenntartható életmódra valamint az
összetartozásra felhívó esemény lesz, melyet biztos hogy széleskörű érdeklődés
fog kísérni mind a lakosok, mind a média részéről.
A projekt a Határon
átnyúló együttműködés fejlesztése a magyar-ukrán határtérségben c.
programból részesült támogatásban melyet részben az EGT és Norvég
Finanszírozási Mechanizmus és a Magyar Köztársaság finanszírozza.

 
 
 
 
|